Torkos csütörtök 2012-ben is

Kulináris élvezetek

2012-ben sem maradhat el a torkoskodás. Idén is lesz Torkos csütörtök – hatalmas kedvezménnyel.

A Torkos Csütörtök ugyan nem éppen nemzeti ünnep, de legalább olyan jelentőséggel bír – és nem csak az étterem-tulajdonosok körében.Február 23-án ismét féláron ehetünk az éttermekben, remek lehetőség ez egy “utóvalentinozáshoz”, de a kapcsolatunknak is jót tesz, ha “anyu” kijön a konyhából, szépen felöltözik, és “apuval” együtt szépen megvacsoráznak.

A Torkos Csütörtök eredete

Zabálócsütörtök, tobzócsütörtök de kövércsütörtök néven is emlegették régebben a farsangi időszaknak azt a napját, melyet a nagyböjt előtt még gyorsan megrendeztek, hogy bírják a Húsvétig tartó időszakot.

A torkos csütörtök lényege korábban tényleg az volt, hogy nagyböjt előtt még egy utolsót egyenek az emberek, nem ritkán jóval többet annál, mint amennyi beléjük fért. Hamvazó szerda előtti csütörtökről van szó, melyet Magyarországon a rendszerváltás előtti időszakban nem igen tartottak meg.

Torkoskodás újratöltve

A Magyar Turizmus Zrt. jóvoltából azonban mára teljesen mást jelent a torkos csütörtök. Ez ugyanis egy olyan kezdeményezés, mely által sokszorosára nő a forgalom az éttermekben, 50 százalékos kedvezménnyel lehet ugyanis ilyenkor fogyasztani az ételekből.

Az esemény hivatalos honlapja szerint január végéig 566 étterem csatlakozott országszerte a kezdeményezéshez.

További információért katt!


Mayra

Cikk ajánlása
  • 0

Címkék:

Szólj hozzá

 

Nem vagy még felhasználónk?

Csak pár percbe telik a regisztrálás.

Regisztrálj most