Mit tehetnek a lisztérzékeny betegek?

Egészség

Csak szigorú diétával lehet tünetmentessé tenni a lisztérzékenységben szenvedő betegeket. Ez viszont nagy kiadásokkal jár. A jó hír az, hogy vannak, akik felfigyeltek ennek a betegségnek a nehézségeire.

Szatmári Erzsébet fõorvosnõt arról kérdeztük, mióta ismert a lisztérzékenység, illetve mennyire tudható be civilizációs kórnak, allergiának. A lisztérzékenységet – latin nevén coeliakiat – már az ókorban is ismerték, tüneteit is leírták. Oka azonban jóval késõbb derült ki. Az 1950-es évek környékén figyeltek fel arra, hogy azoknak a gyerekeknek az egészségi állapotában, akik korábban haspuffadással, hasmenéssel bajlódtak, és súlyos sorvadásban szenvedtek, a háborús idõszak – amikor kenyérhiány volt – javulást idézett elõ. Ez a megfigyelés indította el a kutatást, s derült fény arra, hogy a kenyérben, illetve az egyéb gabonafélékben lévõ glutén mérgezõ az említett tünetekkel rendelkezõ személyek számára.

A lisztérzékenység Magyarországon

Ha viszont nem fogyasztanak kenyeret, az állapotuk javul. Ezért Szatmári Erzsébet szerint a lisztérzékenység nem mondható civilizációs betegségnek. Annak kapcsán, vajon hányan szenvedhetnek hazánkban ebben a betegségben, csak becslésekre szorítkozhatunk. Nincs ugyanis átfogó szűrési program. Magyarországon eddig csak részszűrések történtek. Legutóbb a fõvárosban egy kisebb közösségben volt ilyen felmérés, ahol nagyon meglepõ eredmény született: 85 ember közül 1 lisztérzékeny volt. Természetesen ez nem mondható általánosnak az egész populációra vonatkozóan. Országosan 1000 lakosból 1 lisztérzékeny beteg.

A lisztérzékenység kisded kortól bármilyen életkorban jelentkezhet. Az említett tüneteken kívül súlystagnálás, súlyesés, étvágytalanság és a felszívódási zavar következményeként vérszegénység, vérzékenység, angolkór léphet fel. Iskolás- és felnõttkorban nem mindig tapasztalunk látványos tüneteket. A betegségre felhívhatja a figyelmet az alacsony növés, a fogzománc hibája, az osteoporozis (csontritkulás). Enyhe fokú májkárosodás hátterében is állhat lisztérzékenység. A diagnózist vérvizsgálattal és a vékonybél szövettani vizsgálatával lehet biztosan felállítani. Az orvostudomány jelenlegi állása szerint gyógyszer nincs erre a betegségre. Csak a szigorú lisztmentes diéta betartásával lehet tünetmentessé tenni a beteget.

Mi a teendő?

Egy egészséges ember számára szinte elképzelhetetlen a búzalisztes ételek elhagyása. A betegeknél a búzalisztet ma már speciális, úgynevezett gluténmentes kenyérporokkal, süteményporokkal helyettesítik. Ezek mellett különbözõ késztermékek is kaphatók a kereskedelemben. Mindezek természetesen jóval drágábbak, mint az egészségesek számára készültek.

Szeretnék azt elérni, hogy a döntéshozók odafigyeljenek azokra a családokra, melyekben lisztérzékeny beteg él. Anyagilag ugyanis hatalmas terhet ró ezekre a családokra a diétás alapanyag beszerzése. A költségeket a felemelt családi pótlék korántsem fedezi, s ezt egyébként is csak a gyermek 18 éves koráig folyósítják.

Jogos elvárásunk lenne, hogy a diétás élelmiszert ugyanolyan áron kapja meg a lisztérzékeny beteg, mint egészséges társa a „rendeset”, nem pedig többszörös áron – mondta Szatmári Erzsébet.


Mayra

Cikk ajánlása
  • 0

Címkék:

Szólj hozzá

 

Nem vagy még felhasználónk?

Csak pár percbe telik a regisztrálás.

Regisztrálj most