
A közelmúltban számos portálon volt olvasható, hogy csökkentek az albérletek árai. Ez részben igaz: egyes megyeszékhelyeken, és Budapesten is valóban mérhető az árcsökkenés. A főváros esetében, ennek részben az az oka, hogy itt már eleve magasabb voltak az árak. A külföldi turisták elmaradása is eredményezi az árak változását, mivel a kiadók kénytelenek alkalmazkodni a megváltozott piaci körülményekhez.
A magas bérleti díj mellett az albérletet választóknak a kaució összege szokott problémát jelenteni. A piacon általában a bérleti díj kétszeresének megfelelő kaució a jellemező, bár nem ritka a háromhavi kaució sem. A kiadó lakások között a hirdetők gyakran kaució nélküli albérlettel próbálják az érdeklődőket csábítani, amely a jelenlegi átlagos 130 ezer forint környékén lévő lakásoknál tényleg húsba vágó összegnek számít. Habár az albérleti díj a keresetekhez képest még mindig nagyon magas kiadást jelent, ilyen relatíve alacsony albérleti díjat utoljára a fővárosban 2015-ben kellett megfizetni.
Az albérletpiacon az év legerősebb hónapjai a felsőoktatási intézmények keresztféléves képzéseihez kapcsolódnak, így az év eleje, valamint a szeptemberi kezdést megelőző hónapokban is jelentősen fellendül a kereslet a jó ár-érték arányú albérleti lakásokért.
Érdekesség, hogy Budapest után a legtöbbet Győrben kell fizetni albérletként, havonta 100 ezer forintért kínálják a kiadó lakásokat, de ország más nagyobb városaiban is 70-90 ezer forintos havi bérleti díjra lehet számítani.